Tudom,hogy ez sablonos lesz,de nincs más választásom.Hiszen,nem akarok minden "unalmas" napot leirni,szóval csak igy nagyjából fogok leirni fontosabb napokat.Vagyis egy részben el fog telni egy hónap..
köszönöm a megértést,puszi
~EnI.*~
És csak teltek a hetek,és a napok,már számoltam őket,igaz,hogy szinte mindig egymással beszéltünk Skype-on,de számtalanszor mondtuk egymásnak,hogy "Hiányzol".A pótolást is elintéztem,de most tanulnom kellett a félévikre,igen azokra a rohadt félévikre.Izgultam is miattuk,nehéz is volt,de mindent bele adtam.
Andinak volt egy kisebb sérülés a kezén,amit úgy szerzett a drága,hogy megvágta,ugyanis,az édesanyjáék egy éttermet nyitottak,és ott segitett be,elejtett egy poharat,és persze hogy felemelte.
Közben,hogy eltereljem a figyelmemet,beálltam a kórusba is,a templomba és jótékonysági szervezetbe is Andival.Ja és igen,egy Karácsonyi szindarabban is részt veszek,amiben profi szinészek is részt vesznek.
Szóval rohadt sokat próbálunk erre is.
A srácoknak is emlitettük a jótékonyságot,vagyis az árvaházat,ahol vannak Directionerek,igen Directionerek,mint mink.És mikor megládtak minket el állt a szavuk.Mi csak náztünk,nem tuduk,hogy mivan.De aztmondták,hogy karácsonykor eljönnek velünk ajándékozni,persze meglepinek.
Meg persze,mentünk ki a csajokkal is szórakozni
Amikor az idő megengedte(utolsó képen,én és Andi,hát igen a két marha)..
Minden nap,minnél sötétebb volt,közbe már Zayn szülei is hazajöttek,szinte minden nap beszéltem velük.Nagyon jó a kapcsolatom Zayn anyukájával.
*December eleje*
Egy nap,mikor Skype-on beszéltünk,épp Andinál voltam,és bejelentették hogy Harry édesanyja,és mostoha apja ,Louis anyja,és 4 lánytestvére,Niall tesója,Greg és édesanyja,Liam szülei,Eleanor és Danielle szülei is mind itt lesznek Karácsonyra.
-Aztaa -mondtam.
-Juujj,végre megismerhetem a szüleiteket-kiáltott fel Andi.
Aznap este Andinál aludtam...
Kisöcsije,a nagyijánál aludt,szülei valahova el voltak menve,vagyis valami bálba,és hajnalba jöttek haza.Szóval a mienk volt a ház.....Spegettit csináltunk,hát,ahhoz nagyon értek,imádom.Főleg van egy "titkos" receptem a szószhoz.A spagetti mellesleg odaégett,de no problem.Jól belaktunk.
A srácokkal beszélgettünk,közben képeket csináltunkNiall végig azt hajtogatta,hogy csináljanak ők is spagettit,de nem értette emg hogy nincs otthon.Boltba sincs senkinek se kedve menni,és szálingózott a hó.Hát igen tipikus londoni időjárás.Danielle és Eleanor nem voltak nálluk,szüleikkel voltak.Talán akkor ládtam őket igy utóljára,amikor megismertem őket,mikor lesekedtem a lyukon,uhh az még most is ottvan.Lehet hogy ő is néz engem? Na de nem ez a lényeg.Hanem az,hogy semmit sem változtak,ugyanazok a lököttek maradtak,akik voltak.
Elvoltunk.Kb 1 óra fele járhatott az idő.Megbeszéltük,hogy korábban lefekszünk,hiszen kell menni próbára,hnap,vagyis szombaton,délre.
-B*meg,kelj fel kelj fel-suttogta Andi.
-Mivaan?-mondtam.
-Van valaki a lakásban..
-Nem anyudék jöttek haza?-kérdeztem.
-Hülyvagy,csak 1 óra van.nem lehet.-mondta egyre parázva.
-Honnan tudjam,én még álmodok..
-Megint ők?
-Aha.-mondtam,hiszen mostanában,nemtudom miért csak a srácokkal álmodok.De minden féle hülyeséget,mint pl:Niall-t elrabolta egy szandwics meg ilyenek.
-Na akkor,tessék-nyomott a kezembe egy teniszütőt.
-Te hülyevagy?-azt se tudom milyen nap van,én még alszod,tudod jól és már hadi támadást akarsz nekem beszervezni.
-És ha van valaki.-mondta kétségbeesve.
-Na akkor gyere utánam,akkor úgy fejen b*szom,hogy megbánja,hogy idejött.-mondtam mérgesen
Kimentem.A konyha felől jött a hang.Én mentem előre (hát ki más),felgyújtottam a villanyt és mit ládtam?
Andi drága dagadt Garfield nevű macskáját,aki a mi vacsinkat (spagettit) edte a fazékból.
-Andiii..
-Jajj,nemvészes?-mondta kb a ház másik feléről.
-Az a k**va macska-mondtam idegesen.
-Garfieeld-fogta meg.
-A kis éhenkórász -simitotam végig a fején
-Na de mostmár tényleg aludjunk,és no para-ölelt meg Andi.
-Hát hogyna Mrs. Styles-om-mondta ásitozva.
Kb úgy 2 óra lehetett,amikor elaludtunk.
Reggel arra ébredtem,hogy Andit a tesója kergeti,és Andi a mi kis éjszakai éhenkórászunkal,Garfield-al a kezében táncol a LWWY-re.
-Na hogy aludtál?-szólitotam meg,a reggelinél.
-Áh,nem volt semmi extra,azon kivül,hogy beszéltél álmodba.
-ÚRISTEN,ugye nem volt durva,tudod Zaynel álmodtam,-szakitottam félbe.
-Eni,fél órán át azt kellett átéljem,hogy vallasz nekem szerelmet,és lesmároltad a párnámat.
-Oh my carrot,most elképzelem magunkat,ahogy én meg akarlak csókolni te emg a sarokban a kis párnával.Hátoké.Mióta vagy fent-váltottam témát.
-Kb egy órája.
-Húha,és hány óra van?-kérdeztem.
-Fél 11.
-Akkor,reggeli után már elkezdek készülődni.
Reggeliztem,és felöltöztem,egy kék koptatott farmert,egy fehér pólóval,kiengedett hajjal,és egy egyszerű sminkel végződött a kisérletem.
A próba hosszú és fárasztó volt,haza mentem befeküdtem az ágyba és egész nap beszéltem a srácokkal.
A többiekkel beszéltem,rossz hirt közöltek,hiszen mondták,hogy lehet hogy nem érnek haza 20.a előtt.Csodás.....Hiszen már nagyon hiányoznak,nem beszélve Zaynről,a csókok,az ölelések és minden.Niall és az ő kedvnc sajtos szendwicse és azok az ölelések,Liam és a jótanácsai,Louis idióta viccei,Harryvel azok a beszélgetések és a perverz megjegyzései,de én nekem ők igy hiányoznak,na meg persze El éS Danielle.
És azok az ölelések,mindig is az volt az álmom hogy részese legyek egynek,hát igen,beteljesült egy álom.És nem csak egy vagy 10.
De minden esetre,kb "félidő" lejárt,még ennyi el fog telni hamar....
Legalábbis remélem.......








Imáááádom annyit nevettem, de szerintem te is belennél szarva :DD nem csak én :)
VálaszTörlésHát,én simán leütöttem vna a teniszütővel :DDD
VálaszTörlés